September 13, 2010

OrangeRx TFR8 FASST kompatibilis vevő

Lehet ez olyan jó, mint az eredeti Futaba vevők?
Az eredeti Bruce Simpson cikk  2010.aug.10-én jelen meg az rcmodelreviews.com-on
Az adó-vevő gyártással foglalkozó cégeknek nagyon jól jött a 2,4 Ghz-es rendszerre való átállás. Ahogy a PCM (Pulse Code Modulation) esetén is, valamilyen márkájú 2,4 ghz-es rendszer megvásárlása egyben azt is jelenti, hogy hozzáláncoljuk magunkat ahhoz a márkához, nincs lehetőség más típusú vevők vásárlására, mivel a különböző cégek rendszerei nem kompatibilisek egymással. Ennek eredményeképpen, a cég gyakorlatilag annyiért adja a vevőket, amennyit a piac hajlandó elviselni.
Bár a modellezők szeretik a 2,4Ghz-es rendszerek megbízhatóságát és kényelmét, de utálják, hogy a márkás vevők három-négy-ötszörös áron kaphatók, mint a kínai hasonmásaik. Az egyetlen probléma, hogy például egy menő FASST adóhoz nem lehetett mást, csak a Futaba által készített vevőket használni. Eddig.
Meglehet, leáldozott azoknak a napoknak, mikor a Futaba (és persze a hasonló cégek) egy vagyont kérhettek egy darab műanyagért és némi összeforrasztott elektronikai alkatrészért. 
Ebben a cikkben megvizsgáljuk a legelső kínai gyártmányú FASST kompatibilis vevőt, azt a kis berendezést, amely letörheti a kötelező márkahűség miatti magas árakat.
Magyar nyelvű használati útmutató»
http://www.hobbyking.com/hobbyking/store/uh_viewItem.asp?idProduct=17206&aff=147006


Első pillantás
A vizsgálat tárgya a cikk írásakor még csak öt példányban létező vevő egyike.
Az teljesen nyilvánvaló, hogy a mintadarab nem a végleges változat, ennek ellenére a TFR8 remek darab, a konstrukció és az elrendezés is jól megtervezett. Egy kicsit szélesebb, mint az ennek megfelelő Futaba vevő, de laposabb, az egyszintes építésnek köszönhetően.
A készülék nyilvánvalóan nem egy klón. A különbözőségek olyan számosak és sokrétűek, hogy lehetetlen azt állítani, hogy ez egy másolat. Ez egy jó hír a leendő kereskedőknek és vásárlóknak.
A tesztelt vevő "csupasz", csupán egy áramkör, mindenféle tokozás nélkül. Gyanítható, hogy a végleges változat kap majd valamiféle védőburkolatot, már csak a véletlen rövidzárlatok elkerülése végett is.

Beállítás
A vevő bindelése/párosítása az adóhoz gyerekjáték. Az útmutatót követve, egyszerűen a bekapcsolt adó mellett, lenyomva kell tartani a "bind" feliratú gombot. Kész is. Megjegyzendő, hogy a 7 és 8 csatornás mód váltásakor a párosítást újra el kell végezni. De a tény, hogy támogatja mindkét módot, nagyszerű.
Mind a nyolc csatornára rendelkezik a felhasználó által beállítható fail-safe funkcióval. A beállítása pofonegyszerű. Csak a "bind" gombot kell egyszer megnyomni, és ennek hatására a szervók aktuális pozíciói, fail-safe pozícióként kerülnek elmentésre.

TFR8- R608FS összehasonlítás
A leglogikusabb egy eredeti Futaba 8 csatornás vevővel összehasonlítani, így a vizsgálat során egy R608FS FASST vevő lesz a TFR8 versenytársa. Az adó pedig egy Futaba 10C adóberendezés, 2,4Ghz-es modullal szerelve.
2. oldal (technikai részletek) »

0 megjegyzés:

Post a Comment